Az igazi előny, amit még senki sem adott el a sakkban

Posted on március 24, 2018 · Posted in Egyéb

A sakkvilágbajnok-jelöltek körmérkőzéses tornája a tizenegyedik fordulónál tart. A kínai Ding Liren eddig még egyszer sem nyert, és pénteken olyan esélyt szalasztott el, amit ritkán látni. A számítógép szerint 16-os előnye volt, amit úgy lehetne érzékeltetni, mintha vezérelőnye lenne. Ha az elemző programok 3-as előnyt mutatnak ki, akkor is biztosra vehető a siker, mert az egy tisztelőnynek megfelelő.- írja az index

Most nem így lett.

Ding ugyanis a huszárját nem d8-ra rakta el – a bástyát ezzel hatástalanította volna -, hanem f4-re, és végül az orosz Griscsuk egy olyan döntetlent harcolt ki, amire szinte semmi esélye nem volt.

29064264 1646668075418073 1185270122280342329 o

Amint a fentebbi ábrán látható, a hibás lépés után hosszas tusakodás lett, és Ding nem nyert. Balra látható, mit kellett volna tennie.

Az amerikai Carouna vezet egyébként 7 ponttal, őt 6,5 ponttal az azeri Mamedzsarov követi. Griscsuk és a szintén orosz Karjakin a harmadik.

Még három forduló van hátra, és a győztesnek lesz joga kihívni a világbajnoki címvédő norvég Magnus Carlsent.

A találatért köszönet Kállai Gábor nagymesternek, korábbi kapitánynak.